Az innen web-böngészővel elérhető
html, illetve
letölthető PowerPoint (a letöltéshez JOBB egérgombbal kattintson, ha a
bal gomb hatására megnyílik a PowerPoint file) statisztikus termodinamikáról
szóló tananyag az ELTE kémia szakos hallgatóinak
fizikai kémia előadásához készült
oktatási segédanyagként.
Fontos megjegyezni, hogy a bemutatott anyag csak
azt a minimális ismeretet tartalmazza, ami ahhoz kell kémikusoknak,
hogy egyszerű termodinamikai adatokat, kémiai egyensúlyi
állandókat és sebességi együtthatókat
tudjanak számítani kanonikus állapotösszegek
felhasználásával, és közben tudják,
mit miért csinálnak.
A tananyag formája
Az anyag hordozója egy Microsoft PowerPoint diasorozat. Ezeket vetítem
előadáson a hallgatóknak, de alkalomadtán magyarázatok
közben a táblára is írok (pl. azt, hogy hogyan
jön ki pontosan egy eredmény). A diákon látható
szöveg bővebb annál, mint amit a táblára
írnék. Ennek oka elsősorban az, hogy a hallgatók
jegyzet helyett is olvashassák. Annyira bő szöveg azért
nincs hozzá, hogy jegyzetként is önállóan
használható lenne. Hallgatóim általában
kinyomtatva behozzák magukkal, és arra írnak óra
közben.
Kit érdekelhet?
A fentiek alapján leginkább
éppen a tárgykört tanuló kémia vagy
vegyészmérnök hallgatóknak, illetve vegyész (vagy
kapcsolódó) mesterszakok hallgatóinak ajánlom az
anyagot. A másik lehetséges olvasótábort azok alkothatják akik maguk is tanítanak statisztikus termodinamikát
kémikusoknak, biokémikusoknak, vegyészmérnököknek.
Miért kell ilyen anyag?
A magyar egyetemi hallgatók fizikai kémiai oktatásában
sikeresen használjuk az
Atkins
könyvet. Ez a könyv az alkalmazásokban tényleg
kiváló, emellett sok és jó példát
tartalmaz, de a termodinamika (elektrokémia, reakciókinetika,
stb...) elméleti alapjait nem igazán igényesen írja
le. (Sarkosabban fogalmazva: abból matematikai szigorúsággal
NEM érethetők meg az alapok.) Ez a helyzet a statisztikus
termodinamikával is. Ezért határoztam el, hogy átlátható,
a kémiában használható, de mégis matematikailag
elég pontos alapokat nyújtó előadásokat
tartok a hallgatóimnak. Ezeket az előadásokat minden
igyekezetem mellett sem tudtam az Atkins könyvre alapozni. Ezért
írtam meg ezt az anyagot.
Hogyan lehet használni?
A tananyag elérhető web-böngészővel
is html formátumban, de letölthető
az eredeti Power Point állomány is. (Ha a böngészője megnyitja és PowerPoint segítségével „levetíti” az anyagot, akkor
az egyrészt így is megnézhető, másrészt a bal helyett a JOBB egérgommbal
a linkre kattintva valóban letölthető.)
Az elrendezést és az animációt
az előadás alatti vetítéshez optimalizáltam. A ppt állományban benne hagytam példaképpen
az első 20 dia előadási animációját,
ami elsősorban a krétával írást utánozza
-- mivel hallgatóim ezt a sebességet tartják jónak
az előadáson. A további diákról hiányzik
az animáció. Úgy gondoltam, hogy ez a hallgatóknak
úgysem kell, oktató kollégáim pedig biztosan
más stílusban oldanák meg azt, ezért nyilván
zavarná őket az én megoldásom. (A html
verzióban NINCS animáció, csak a letölthető
verzióban van - ami akkor is látszik, ha a böngésző elindítja a
PowerPoint alkalmazást.)
Visszajelzések
Minden észrevételt szívesen veszek oktatóktól
és hallgatóktól egyaránt, továbbá
kérdésekre is szívesen válaszolok. A keszei@chem.elte.hu
címre lehet nekem levelet küldeni.
Keszei Ernő
http://keszei.chem.elte.hu
Keszei Ernő oktatási tevékenysége
Fizikai kémia II. éves vegyészeknek 1.
félév (angolul)
Fizikai kémia II. éves vegyészeknek 2.
félév
Reakciókinetika
haladóknak és doktoranduszoknak
Alkalmazott statisztika speciális
kollégium és doktori előadás
Femtokémia speciális
kollégium és doktori előadás
Statisztika előadások
a kémiai számítástechnika tantárgy keretében
Speciális laboratóriumi,
szakdolgozati és doktori témák
Az oktatott tantárgyak
általános leírása
Fizikai kémia II. éves vegyészeknek 1.
félév (angolul)
Fizikai kémia II. éves vegyészeknek 2.
félév
Reakciókinetika
haladóknak és doktoranduszoknak
Alkalmazott
statisztika speciális kollégium és doktori előadás
Utolsó
módosítás: 2008. február 18.