Megjelent: A TTK-s NYÚZ , XIX. félévfolyam 9. szám (1999, nov. 10.) 14. oldalán
Szerzõ: Keszei Ernõ

Enyedi Ildikó új filmje eszembe juttatja egyik kedvenc íróm, Aldous Huxley kései tanulmánykötetét, a „Brave New World Revisited” címût. Ebben azt írja, hogy egyre nehezebb elkerülni azt, hogy az ember ne a társadalmi-gazdasági viszonyok megtestesülése, hanem autonóm emberi lény legyen. A Simon mágus nekem pontosan azt mondta el, hogyan lehet autonóm ember módjára élni napjainkban, egy európai nagyvárosban.
A film aktualitása egyértelmû: a bevezetõ (a vásznon írott alakban megjelenõ) szöveg 1998-ban jelöli meg a történet idõpontját. Ugyanakkor az antikvitásba visszanyúló hagyományok jelentõsége is kiderül a bevezetõ felitratból, amely a néhai Simon mágus Rómába érkezésére utal. A bevezetõ képek megelõlegezik a film hangulatát, képvilágát. A kamera nem siet. Rohmert vagy Tarkovszkijt idézõ közelképek és valós idejû történések láthatók rögtön a film elején. Ilyenkor a nézõ tudhatja: minden filmkockára érdemes odafigyelni, mert késõbb majd jelentõsége lesz mindennek.
Adott egy ember, Simon mágus, akinek Párizsban akad dolga. A filmnek ez a feladat, valamint annak elvégzése szinte csak epizódszerû, mellékes része. A középpontban Simon emberekhez, helyzetekhez való viszonya áll. Találkozása a történetben meghatározó jelentõségû két személlyel kicsit titokzatos, mintegy véletlenszerû. Ezek egyike egy egyetemista lány, aki kérdezõbiztosként végez alkalmi munkát, a másik pedig egy – feltehetõen magyar származású – párizsi parafenomén. A lányról az derül ki, hogy – bizonyos mértékig Simonhoz hasonlóan – egyszerû és természetes életet él. Ennek az életnek a színtere, vagy talán pontosabban helyszíne Párizs, de ez sem a lány, sem Simon önálló személyiségét nem befolyásolja annál jobban, mint amennyire általában a hely, ahol élünk, szükségképpen hat ránk. A „parafenomén” – aki Simont egyetlen riválisának nevezi – nem ilyen értelemeben él a nagyvárosban. Õ a nagyváros terméke, a show-biz igen sikeres mûvelõje. Életét teljesen alárendeli ennek a funkciójának, azonosul közéleti szerepével. A történet ügyesen kihasználja a nyelvek adta lehetõségeket. Simon – aki egyáltalán nem beszél franciául – könnyen megérteti magát nemcsak a mindennapi életben, de a magyarul nem tudó lánnyal a legbonyolultabb helyzetekben is, akkor is, amikor társalgásuk felszínét képezõ beszédük nyilvánvalóan nincs összhangban. Ezzel szemben a magyarul tökéletesen beszélõ rivális show-man-nel folytatott beszélgetésük során a nyelvi összhang ellenére nyilvánvalóan nem értik, nem érthetik meg egymást. Attól azonban távol áll a film, hogy Simon a „jó”-t, ellenfele pedig a „rossz”-at jelenítse meg. Erkölcsi értelemben egyiküket sem helyezi a másik fölé, inkább ennek ellenkezõjét igyekszik hangsúlyozni. Természetes a filmben az is, hogy a lány fiatalságából és tapasztalatlanságából fakadó tulajdonságai ellenére a tapasztalt és különleges képességekkel rendelkezõ Simon mágus teljesen egyenrangú partnere. Az egyik kulcsjelenetben, amely Simonról szól, nem is látjuk õt magát, csak a lány arcát, azon is csak egy finom, könnyû változást.
A kétféle életforma különbözõségeit a film vége felé lejátszódó sajátságos párbaj mutatja be igazán tiszta, szép formában. Mind a „felkészülés”, mind a párbaj során kiderül, hogy Simon számára a személyes, az emberi a fontos. A gyengébbek kedvéért szóban is elmondja egy alkalommal, hogy nem szereti a felhajtást. Kedvencem a film utolsó részébõl két jelenet. Az egyikben hosszan látható a föld. Csak a föld, és semmi más. A másikban két számítógépes monitor látszik egymás melett. Az egyik világít, villog, csipog. A másik teljesen sötét.
A film zenéje is igen figyelemreméltó. Bartók „Fából faragott királyfi”-ja és két zenekari szvitje, valamint Beethoven hetedik szimfóniájának második, Allegretto tétele képezi a zene anyagát. Minden zenei részlet nagyon jellegzetes ritmusú. Néhány jelenet kompozíciója olyan, hogy a nézõnek az a benyomása, hogy balettelõadást lát. Az antik allúziót jól aláhúzza a beethoveni tétel idõmértékes versre emlékeztetõ ostinato ritmusa.
Említésre érdemes az is, ahogy a film Párizst, a várost bemutatja. Azt a várost látjuk, ahol az emberek élnek. Ha fel is tûnik benne valami képeslapokon gyakran látott részlet (pl. a Tuilériák kertje), az is csak a hétköznapi élet szemszögébõl. Azt a Párizst mutatja meg a film, amelyiket pl. hajnali ötkör a Gare de l’est-re érkezés után a pályaudvar környékén bolyongva láthatunk, vagy a Défanse melletti szállodánk körüli esti séta során.
Számomra a Simon mágus az utóbbi idõk egyik legszebb filmje. Végig nagyon lekötött, csodáltam gyönyörû részleteit és a kompozíció egészét. Igazi katarzisélménnyel jöttem ki a moziból. Azoknak, akik Tarkovszkij eszme- és képvilágát kedvelik, mindenképpen ajánlom ezt a filmet. De azt hiszem, kikapcsolódásnak sem rossz. Sõt, talán még azok sem hiányolják, hogy sem „action”, sem „special effect” nincs benne, akik ezeket egyébként szeretik.

SIMON MÁGUS (magyar, 96 perc)
Rendezte: Enyedi Ildikó
Fõszereplõk: Andorai Péter, Julie Delarme, Halász Péter, Hubert Koundé, Nagy Mari.